Political Net

 A forradalom, mint olyan a társadalmi tiltakozás egyik végletes formája.

 Tocqueville megfigyelte, hogy a forradalmakkor a kormányzó és a kormányzott rétegek elszakadnak egymástól. Valamint ha a társadalomban megvan a remény a jobb körülményekre (akár úgy is, hogy az adott rendszerben könnyítések történnek) és ez a remény veszélybe kerül, akkor kitör a forradalom. Forradalmi esetben a társadalom a saját jogait, és saját jövőjét próbálja menteni. Tocquevillről és a 48-as forradalmakról bővebben itt.

 Marx később a tömegek (pontosabban osztályok) és a technikai fejlettség felől közelíti meg a kérdést. Véleménye szerint a tömegek igényeit nem tudja már a gazdaság kielégíteni, ezért politikai változásokat követelnek - „hogy a forradalmi rázkódások mögött társadalmi szükségleteknek kell lappanganiuk, amelyeknek kielégülését elévült intézmények gátolják” – olvasható itt. A termelés szerepköréről (azaz a technológiáról és a tulajdonosi viszonyokról) azt tartja, hogy amennyiben technika jelentősen meghaladja termelési viszonynak megfelelőt akkor ellentmondás keletkezik. Eme ellentmondást pedig egy osztály képes csak megszűntetni forradalom formályában – azaz új termelési (és tulajdonlási) viszonyokat teremtve. Marx szemléleténél nem tekinthetünk el attól, hogy ő lineálisan abban gondolkodott hogy a forradalmak nyomán a kapitalista társadalomból szocialista, majd a szocialistából kommunista társadalom lesz.

 A XX. században talán Hannah Arendt az aki legtöbbet foglalkozott forradalomelméletekkel. Véleménye szerint a XIX. században szociális igények azok amik forradalmakhoz vezetnek, és ez módosul a XX. századra, mert a forradalom ismét eredeti céljaiért robban ki azaz: a politikai jogokért.

 Arendt szerint a forradalmaknak 3 szakaszuk van:

 1) az uralmon lévők tekintélyének összeomlása

 2) felszabadulás/kiszabadulás az uralom alól

 3) az új rend megalapozása.

 Hannah Arendt igen sokat foglalkozott 1956-al is.

 (Nagyon sok szerző írt még forradalmakkal, akit bővebben érdekel az alábbi szerzőket keresse: Skocpol, Tilly, Bakunyin, Prudon és még sokan mások.)

 A forradalmak típusánál két félét lehet megkülönböztetni, felülről irányítottat, és egy alulról építezőt. Az alulról építkező forradalmaknál, azonban mindig megjelenik egy új vezető elit, különben a forradalom nem tud kialakulni és csak lázongás fázisában marad.

 Továbbá beszélhetünk véres, mint Romániában volt 1989-ben és vér nélküli forradalmakról is mint amilyen az Őszi Rózsás volt.

 A forradalmak egyik része azok sikeressége. Egy forradalom akkor sikeres, ha eléri célját. Az eredeti állapot visszaállítása esetén nem beszélhetünk forradalomról csak lázadásról, melyet a hatalmát megőrző elit levert. Persze az eredeti és a totális siker esete között számtalan variáció áll fenn. Ilyen az 1956-os magyar forradalom is. Mert bár a rendszer maradt, azonban Kádár vezetésével másfajta lett, mint korábban Rákosi féle volt.

 Sikeres forradalomhoz több belső és külső tényező is szükséges. Kell egy új vezetőképes elit, szükséges a tömegek támogatása, szükséges a regnáló vezetés alkalmatlansága, valamint a nemzetközi helyzetnek is megfelelőnek kell lennie (pl teljesn másképp reagált az USA Castrora mint SZU a magyar eseményekre – persze ennek is megvannak a maga okai).

 A forradalom szóval nem csak politikai és történelmi téren találkozhatunk. Beszélhetünk technikai, technológiai újításokról, sőt már a mindennapi élet hétköznapi szavává vált. Ezzel napjainkra igen elcsépel szóvá avanzsálódott (mint a legtöbb jelentős változást kifejező szó, vagy a legtöbb szuperlativus hiszen ma már minden mosópor forradalmi és minden készülékünk tökéletes).

 A legtöbb forradalmi újítást talán az űrhajózás és az internet hozta el. De vitathatalan, hogy forradalmi eredményekkel büszkélkedhet a legöbb tudományány.