Előre bocsájtom, most nem a kommunizmus ideológiájáról lesz szó hanem a "kommunistázásról". Pontosabban arról szeretnék beszélni, hogy vajon miért is használjuk részben szitokszóként, részben pedig – hibásan – az előző rendszer (és sokszor a mostani) vezetőire. Számomra a dolgoban a legszembetűnőbb hogy értelmiségiek, sőt még politológusok és történészek is, gyakran használják hogy a „kommunista rendszerben”. Nah akkor szögezzük le itt az elején, hogy olyan, mint kommunizmus, vagy kommunista rendszer soha sehol nem létezett – most tekintsünk el a kis kísérleti kommuna telepektől és egy-egy apró hippi közösségektől.

Rövid ideológiai kitérőt azonban mégis kell ejtenünk. Tehát valamikor a XIX. század derekán, a faluról városba áramló tömegekből alakult ki a munkásosztály mint olyan. Az újjonnan megjelenő társadalmi réteg ekkor még gyenge érdekérvényesítéssel bírt. A társadalom tudósok körében ekkorra már egyre inkább formálódó ideólógiáról lehet beszélni: fő ismérve a megtermelet javak magas fokú újraelosztása. (Természetesen itt is több szerzőt is meg lehet említeni, akik már kezdeti szociális juttatások növelését szorgalmazták – pl Robert Owen.)

A társadalmi folyamatok vizsgálata után Karl Marx jutott arra a következtetésre, hogy az osztályok közötti különbség előbb utóbb el fog tűnni, és az emberiség az ős-kommunizmus után – különböző történelmi és társadalmi szakaszokon átlépve, fejlődve – eljut a kommunizmusig. Ennek fő ismérvei: a pénz hiánya, a megtermelet javak szügségletek szerinti elosztása (erre kritikájaként lást Ayn Rand), az társadalom az egyén fölé helyezése. Természetesen ez feltételez egy másfajta gondolkozás módot is, amelyben az egyén képes lemondani a köz javára – véleményem szerint ez a leginkább kritikus pontja a kommunizmusnak.

Magyarországra a kommunista ideológiák viszonylag hamar beértek. A nyugatról (és keletről egyszerre) érkező eszmeáramlat hamar táptalajra talált. Majd az 1919-re (a háború nyomán) olyan mértékű szociális igények léptek fel a lakosság felől, hogy Kun Béla által hírdetett eszme könnyű és fogékony táptalajra lelt. Lakossági támogatással 1919 március 21-én ki is hirdetik az új államformát: Tanácsköztársaság.

Az új rendszer (lévén minden irányból kapitalista országokkal voltunk körülvéve) eleve halálra volt ítélve. Magyarország – és mint minden ország – függ a körülötte lévő állomoktól, így a teljesen életidegen berendezkedés sikertelen, mivel nem képes bekapcsolódni a nemzetközi (piaci és gazdasági) vérkeringésbe.

Külső kényszer és a belső hatalmi harcok nyomán a kiépülő kommunista rendszer hamar és csúfosan összeomlott. Ennek következtében a „kommunista-rendszer” mint olyan eleve egy hamar megbukott sikertelen próbálkozást nevezett meg.

Innentől pedig már több valódi kommunista próbálkozásról nem lehet beszélni. Az viszont tény, hogy sokszor magukat kommunistáknak vallók, illetve a kommunizmus – mint elérendő cél – érdekében többen is cselekedtek.

A következő állomáspontja ennek a Rákosi-korszak. Ha történelmi (századi) léptékkel figyeljük, akkor kirajzolódik a hosszú mérsékelt jobboldali időszak, majd szélső jobboldali korszak, aztán rövid demokrácia, majd szélső baloldaliság, aztán mérsékelt baloldali korszak. Tehát egyfajta szépen kirajzolódó ellentétet látunk a XX. század kétszer 50 éve között.

A Rákosi-korszak szinte természetesen jött a Szálasi uralma után. Véleményem szerint kérdéses hogy az 1945-47-es időszakot tekinthetjük-e demokratikusnak. Bár voltak választsok, de szerintem ez a korszak sokkal inkább Rákosi hatalomátvételének előkészítése. (Ahogy ugyanennek megvan a jobboldali időszaka is, Szálasiék is több éven át készülnek a hatalomátvételére, de – ahogy Rákosiék sem – önerőből erre képtelenk és csak a megfelelő történelmi helyzetben, külső fegyveres erők segítségével tudják ezt megvalósítani.)

Rákosi érdekszférát éppúgy külső erők segítik hatalomra, mint Szálasiékat. A gyökeresen megváltozott ideológia mellett azonban a fennálló hatalomnak igen sok ellensége akadt – érthető okokból. Tehát a rendszer rákényszerül – saját fenntartása miatt – az egyre erőszakosabb eszközök alkalmazására, melyeket az elérendő ideális, tökéletes társadalom a kommunizmus nevében követ el. Itt most nem szeretnék sem számháborúba belemenni, sem pedig a Rákosi vagy a Szálasi korszak volt a rosszabb. Írásom célja nem ez, hanem egy ideológia negatívvá válásának bemutatása.

Ezek végett a Rákosi-korszak egyértelműen egy negatív spirálba kerül, melynél az ideológia maga is elveszíti egyre inkább pozitív tartalmát és ismét egy rosszemlékű, negatív időszak jelzőjévé válik.

A Kádár rendszer ideológiai síkon nem enged a kommunizmus elérésének céljából. Természetesen gazdaságilag már racionálisabb (megkockáztatom az adott kor legracionálisabb) lépéseit teszik meg. Azonban amikor a Kádár rendszer hanyatlani kezd, és az életszínvonal növekedést nem tudja fenntartani, és ekkor is ideológiai síkon a kommunizmus elérést közvetíti az emberek felé a kádári propaganda, az ideológia negatív tartalmát erősíti. Az emberek hiába hallanak egy nemes, szép cél, ha saját bőrükön a javulás helyett stagnálást, vagy inkább romlást éreznek.

Tehát az ideológia, mint olyan ismét negatív tartalomba kerül.

Napjainkra nézve is logikus magyarázatát vélem felfedezni hogy a két nagy párt miért is használja a jelzőt negatív értelemmel.

A Fidesz részéről talán egyszerűbb a magyarázat. A Fidesz számára előnyök ha a Kádári rendszert és annak állampártjákt MSZMP-t minél inkább össze tudja mosni a mostani MSZP-vel. A kommunista szó erre pedig ideális, hiszen (mint fentebb írtam) a XX. század folytán többször is negatív hatás kapcsolódott hozzá. Így amikor az MSZP-hez mint kormánypárthoz is negatív hatás kapcsolódik, akkor a kommunista szó emlegetésével kontextust tud felmutatni a korábbi negatívumok és napjaink negatívumai között. Erre természetes ellenreakció sajátmaguk szociáldemokrataként való definiálása, és a Kádár-korszakot kommunista jelzővel történő illetése.

Az MSZP kommunistázását pedig épp ebből vezetem le. Véleményem szerint ez a tudatos védekezés egyik formája. Természetesen ezzel egyidőben kommunikálják magukról a szociáldemokrata identitást.

A két párt kommunikációja számomra érthető, logikus. Az általam vélt indokokat le is írtam. Azonban azt nem tudom megérteni, hogy a történelem, politológia, jog vagy épp filozófiában jártas hétköznapi emberek miért keverik? Természetesen feltételezni tudom, hogy a hétköznapi emberekkel való kommunikáció így leegyszerűsödik, hiszen a pártkommunikációból átvett szavakat az „hétköznapi” ember nem áll neki elemezni, hanem úgy érti ahogy kapja.

Úgyhogy számomra nyitott kérdés marad, hogy a magukat társadalmi kérdésekre nyitott értelmiségnek miért jó, hogy egy ideológia megnevezését rosszul használja.

Egyszerű? Talán igen…

Kényelmes? Talán igen…