Political Net

Politológia, politikatudomány és egy kis politika mindenkinek!

Friss topikok

Linkblog

2010.04.23. 00:01 Political Net

Miért rúgták ki Fircz Tamást?

 A Magyar Tudományos Akadémia több intézetből áll, egyik ilyen a Politikai Tudományok Intézete. Januártól – Pálinkás József ajánlásával – az igazgatója Kőrösényi András

 Kőrösényi a megjelent index cikk szerint pusztán anyagiakkal magyarázza Fricz Tamás eltávolítását.

 Azonban egy két érdekességen érdemes talán elgondolkodni. Fricz sajátos nézeteket vall, és erősen kritizálta – sokszor politológushoz vállalhatatlan stílusban – több cikkében is a baloldali kormányt, követelt előrehozott választásokat.

 Érdekes kérdés, hogy a korábban épp Fidesz közeliként elkönyvelt Kőrösényi választása pusztán anyagi alapú, és épp csak rá esett a választása; vagy pedig egyéb érdekek is befolyásolták döntését? Így a kormányváltás ismeretében nem elvetendő ez a teória sem. Értékektől persze nem lehet mentes egyetlen ember sem, de az érdeket egy tudósnak illik távol tartania magát.

 Ha tovább feszegetjük a húrt és elfogadjuk, hogy Fricz távozása esetleg a hely szellemiségével való összeegyeztethetetlenség eredménye, akkor is kétséges, hogy egy tudomány valamilyen nézetű képviselőjét helyes dolog-e eltávolítani – függetlenül attól, hogy egyetértünk-e Fricz nézeteivel vagy sem. (Saját véleményünk hogy egy Fricz kaliberű embernek éppúgy helye volna a politikatudomány legfelsőbb fórumában, mint egy Tamás Gáspár Miklósnak.)

 Ha Kőrösényi abban gondolkodik, hogy a PTI-t valamilyen ideológia irányába terelgesse akkor nem sokáig fogja vezetni remélhetőleg az intézetet. A tudományt nem lehet keretek közé zárni, még ha sokkal kényelmesebb a velünk azonos nézeteket hallgatni, addig talán nem biztos, hogy hasznosabb is.

 Vélhetőn Fritcz nem fog munka nélkül maradni; félteni biztosan nem kell – elég nagy hangja van, hogy rendszeresen bekerüljön a médiába, és megtalálja helyét a világban. Talán ez a történet nem is Fricz Tamásról szól, hanem sokkal inkább Kőrösényi Andrásról és az általa megálmodott Politikai Tudományok Intézetéről…

Szólj hozzá!

Címkék: fricz tamás mta pti kőrösényi andrás


A bejegyzés trackback címe:

https://politicalnet.blog.hu/api/trackback/id/tr171944159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása